Ahol az emberre ferde szemmel néznek

Nyári utazásunk keretében ismerkedtünk meg az akváriumszerű, uszoda-levegőjű, kelet-kínai városkával, Hangzhouval.

Hangzhouról azt tartják, hogy a lehető legjobb hely, ha Kínában akarsz élni. A levegő nem olyan szmogos, mint a Szerelemvárosban(Jinan), hegyes-völgyes, hatalmas fák árnyékolják az utcákat, a központjában elterülő tóváros pedig turistalátványosságként szolgál, még a kínaiaknak is.
A tó körül állnak a kis halászhajók, a nagy turistaszállító-sárkányhajók, amelyek átviszik az embereket a nagy tóban elterülő kicsiny szigetekre. Ez mind nagyon szépen és romantikusan hangzik, egészen a tó térképére pillantva, amikor is látható, hogy a kis szigetekre négy másik kis tavat csináltak. Tóból sosem lehet elég.

És tiszta. A kínai kisvárosok higiéniája az európai mérce legalsó értékét sem éri el, azaz a koszosnál is koszosabb. Ezzel szemben Hangzhou inkább hasonlít a mediterrán hangulatú európai városokra, a keskeny utcákra, a régi épületekre, a szűnni nem akaró zsongásra és nyüzsgésre. Az egyetlen, ami szívesen kiiktatnék, az a köd. Ettől a tejfehér, idegesítő, levegő-portól nehezen lehet közlekedni, a látványosságok is kevésbé láthatók, ámbár hobbi-fényképészeknek szép kihívás jó képeket készíteni.

Megérkezésünk első pár órájában szembesültünk a valósággal, hogy a vonatállomás(az egyik) és a szállásunk között több tíz kilóméteres távolság fekszik, taxi drága, de busz az van, ahogyan dugó is. A hostelünk, amit előzőleg lefoglaltunk, az a hegyekben van, könnyen megközelíthető, de a környéken alig van élet. Mindazonáltal kellemes, jó levegőjű helyen fekszik, szép a kilátás és társbérlőnek kaptunk néhány szúnyogot, hogy ne érezzük magunkat nagyon egyedül.

Másnap aztán elindultunk felfedezni a várost. A meteorológia ugyan buzgón jövendölte az esőt, az égbolton is ott sorakoztak a felhők, de valamiért mégsem vittem esernyőt, mert hát minek az. Természetesen olykor-olykor nem árt hinni a tudományos előrejelzésnek, a mi esetünkben például az egyik hangzhoui park kellős közepén szakadt ránk az égbolt. Szerencsésre sok ravasz kínai kihasználja ezt és biciklin játssza a mozgóárust, keresve az ázó embereket, hogy aztán a rendes ár ötszöröséért kínáljon nekik esernyőt. De nem hiába vagyunk már itt egy jó ideje, alkudozni szükségszerű. Nagyon érdekes, hogy azt tanultuk, hogy a kínaiak imádnak alkudozni, szépen eljátszogatni a vevővel, de egyre többször tapasztalom, hogy nagyon morcosak lesznek, valahányszor a fehér külföldi kiakad a hússzoros ár elhangzása után. Hiába kérem, a legolcsóbb kínai útikönyvek is kiemelik, hogy alkudozni kötelező. Szóval, bocs' kínaiak, az általatok ismert fehér ember képe az nem éppen ugyanaz, mint ahogy azt nektek tanították.

Az eső sajnos eléggé megnehezíti a városnézést, de azért megnéztük a híres Leifang pagodát, amelynek a tetejéről csodálatos kilátás nyílt a Nyugati Tóra és a környező hegyekre. A város felkapottabb része a tó túloldalán terül el, itt ebédeltünk és mert egy kirándulás sosem unalmas, tiszteletünket tettük a hangzhou-i rendőrségen is, bízva a kínai becsületességben és hogy egy elveszett fényképezőgép nem jelent nagy kísértést. Hát ebben tévedtünk. Úgyhogy ne szálljatok be illegális taxiba, mert nem tudják lenyomozni a kocsit, ahol vélhetően elhagytuk a fényképezőgépet!

Másnap az esőtől félve, úgy határoztuk, hogy megnézzük a hangzhoui selyemmúzeumot. A múzeum elrendezése igencsak figyelemre méltó, ezt már csak a szép selyemruha gyűjteménye múlja felül. Hát igen, a nők mindig szeretik a szép ruhákat. Délután hosszú sétát tettünk a tó körül, majd pedig megnéztük azt a kis szigetet, amibe a kínaiak még három kis tavat csináltak. Ez egészen az elfajult kínai gondolkodásra vallana, hacsak nem kivitelezték volna ezt gyönyörű formában kis hidakkal, pagodákkal, nagy vízililiomokkal...és fehér emberrel, mert a kínaiak számára az a legnagyobb látványosság. Esküszöm, brutálisan meggazdagodtam volna, ha minden képért kérek száz yuant...vagy inkább kétszázat.

A hangzhoui hosszú hétvége remekül sikerült, így visszanézve már a hosszú vonatozást sem bánja az ember. Minél többet látni ebből az országból pedig nagy szerencse.