Ahol az emberre ferde szemmel néznek

Az egész úgy kezdődött, hogy egy unalmas beszédórán a tanárnőnk közölte, hogy lesz egy nagy ünnepség és kitalálták, hogy milyen jó lenne, ha a külföldiek elénekelnék a We are the world c. számot a műsor részeként. Én nagyon szeretek énekelni és ujjongtam magamban, hogy közönség lesz, emberek lesznek, előadás lesz, magyarul végre vehetek friss levegőt ennyi idő után, boldogan jelentkeztem a felkérésre, ahogy Kriszti és Marc, a francia srác is. Bár arra gondoltam, hát ez is valami iskolai ünnepség lesz és a külföldieket szerepeltetni kell, hogy szórakoztassák a kínaiakat. Hát ennél sokkal többről volt szó.

Már a bevezető próbán kiderült, itt bizony vannak nagyon komoly énekesek is. Amikor először meghallottam Marcot énekelni, az államat a pad alá ejtettem és nem is erőlködtem felvenni gyorsan, de szép hangja volt az afrikai diákoknak, a japán kislányoknak is. Imádom, hogy itt az éneklés nem a tökéletességről szól, hanem a vállalkozószellemről, ergo itt mindenki mer énekelni, bármennyire hamisan szólal meg a hangja. Hát, ez is jobban tetszik, mint ami otthon van...

Az első próba után megalakult kis csapat rendkívül lelkesen készült a rá váró megmérettetésre. Ergo, mindenféle görcsös szervezés nélkül,  a koli előtti kis téren gyakoroltunk együtt éjszaka, szöveggel a kezünkben. Nem ismertük eddig egymást jobban, de a közösség szépen kovácsolódott.

Csak az érdekesség kedvéért a szereplőgárda: ( van, ahol nem nagyon tudok neveket mellékelni, mert elfelejettem :D)

Alex, Nathan, Tabi, meg egy másik fekete lány- Afrika, Kenya

Sasha-Oroszország

Zamir- Kirgizistan

Dzsuley, Sani- India

Muslim( ez a beceneve :D)- Kazakhstan

Yuka, Aki - Japán

Marc- Franciaország

Ginny, Souyeong - Dél-Korea

Anqi- Kína

Pakisztán

Üzbegisztán

Kriszti, Lilla - Magyarország

Hmm, ha így jobban meggondoljuk, kissé keletre tolódott a "We are the world". Kellettek volna még az amerikai srácok, meg a két spanyol osztálytársnőnk...

Amikor már tudtuk a szöveget és a koreográfiát, felvetődött a ruhakérdés. Merthogy itt Kínában ez sem mindegy. A tanáraink kitalálták, hogy mindenki a saját országának a népviseletében jelenjen meg a nagy eseményen. Püff neki! Hát persze, mert eljövök a világ másik végére és inkább kifeizetem a túlsúlyt a repülőn, de mindenképpen elhozok egy kalocsait, mert az aztán nélkülözhetetlen! :) Egyszóval mondtuk, hogy nekünk olyan biz' nincsen. Áhh, ne aggódjatok, mondták a tanárnénik, ők majd szereznek jelmezkölcsönzőben és mutassuk meg, milyen is a magyar népviselet. Nah, az volt az a pillanat, hogy Krisztivel egymásra néztünk és igyekeztünk nem nevetni a kínaiak naivitásán, merthogy ugye nálunk ez tájegységenként változó, nincs olyan sztenderd ruha, mint a szári Indiában, vagy a kínai qipao( magasan záródó, hímzett selyemruha). De hogy akkor küldjünk képet, majd szereznek hasonlót, mi meg hosszas töprengés után kiválasztottunk egy palotásruhát, talán valami hasonlót majd találnak a kínaiak, akik persze odáig voltak, meg vissza, hogy jajjdeszép, jajjdeszép. Mi meg vártuk a végeredményt...

Aztán egy nap kaptuk a hírt, hogy elmegyünk az egyetem saját jelmeztárába és keresünk ruhát mindenkinek. Ez a jelmeztár tulajdonképpen itt van tőlünk egy köpésre, csak szépen eldugva a kíváncsi szemek elől, két elemet telis-tele szebbnél szebb ruhákkal, kiegészítőkkel, táncosruhákkal. Hát magyaros ruhát viszont nem találtunk, viszont találtunk francia-rokokó stílusú báli ruhákat és mivel még azok hasonlítottak leginkább ez európai viseletre, azt mondtuk, hogy ezek jók lesznek. A rendező tanároknak is nagyon tetszett, Kriszti egy piros-arany-fehér ruhát viselt, én meg egy lila-fehér-arany színűt. Természetesen az enyémet kissé rám kellett szabni, mert az a ruha egy nagyon vékony kínai lányra készülhetett, aki bizonyára nem hordott melltartót, mert nem lehetett rá szüksége.... de a kínai varrónők készséggel megcsinálták nekem egy nap alatt.

A koncertet egészen pontosan három színpadi próba előzte meg, reggel, délben és este is ott fagyoskodunk a fűtetlen koncertteremben. Édes istenem,  fárasztó próbafolyamat, mennyire hiányoztál!! Te vagy az élet, nélküled fuldokoltam! :) Másnapra szabadnapot kaptunk a suliból is, hogy pihenjük ki magunkat, majd délután kettő órára kellett visszamenni. Akkorra már mindenki felöltötte a legflitteresebb ruháját, majd kezdetét vette a show. Nem nagyon tudok mást mondani, mint hogy ez inkább egy televíziós show-ra emlékeztetett, amit gyönyörűen megszerveztek és beharangoztak. A műsorvezetők előre kiszámított mozdulatokkal jöttek le egy igazi tévés főcímdalra hajadzó kínai dal után, amire egy csoport még kínai zászlókat is lengetett. Kiemelnék egy műsorszámot, ami emlékeztetett minket arra, hogy Kínában vagyunk, egy csapat kínai fiatal, nagyon szolidan-elegáns fehér nadrág-színes póló összeállításban szavalt egy propagandaszöveget, hogy ha majd felnőnek, hűek lesznek a hazájukhoz és segítenek, hogy fejlődjenek a szegényebb területek és hogy a szülei majd büszkék lesznek rá. Mi ugyan meghökkentünk erre az előadásra, mert azért még itt se mindennapos ez a fajta szájbarágott véleménynyilvánítás. 

Végeláthatatlan tánc és énekprodukciók után, utolsó előtti számként csendült fel a We are the world, rendkívül stílszerűen egy csomó szárazjéggel és még több színes háttérképpel oldoták meg az effekteket.

Természetesen nagy sikerünk volt, sok osztálytársunk látott minket.A koncertet pedig egy igazi, tradicionális kínai vacsora követte, a szokásos kerekasztallal és kínai kajákkal és kellemes hangulattal.

Sajnos, a ruhát vissza kellett adnom, bár erősen azon voltam, hogy hazahozom és kész!