Tűzön át és vízen át harcoltam a kínai szupervírussal, ami majdnem legyőzte a vasegészségemet, de végül felülkerekedtem rajta, vasakarattal és vasfegyelemmel és kínai vaskeksszel.
szept. 26. hétfő hajnali egy körül
amikor lefeküdtem sokáig nem tudtam aludni, annyira fájt a hasam. Eleinte nem annyira érdekelt, mivel már pár napja a tavaszi szél vizet árasztott( Aki nem érti a képes beszédemet, nézzen utána a népdalok metaforáinak :D) Sajnos, egy idő után nem bírtam és szépen kiballagtam a wc-re, ahol még aznap éjszaka vagy hatszor megfordultam, hol fölé görnyedve, hol úgy, hogy közben a lábfejemet nézegettem. Közben azon gondolkodtam, hogy talán nem kellett volna csokis bonbont zabálni, meg megenni azt a nem igazán frissnek tűnő gyorséttermi kaját.
Reggel szó sem volt róla, hogy aznap én kimászok az ágyból, nem hogy még bevánszorgok az egyetemre. Miután Kriszti elment, annyira fázni kezdtem, hogy kénytelen voltam felvenni egy melegítőgatyát, a lehető legvastagabb pulóveremet, a pokrócomat, a takarómmal, meg Kriszti bárányos takaróját és úgy el tudtam aludni. Pár óra múlva felébredtem, lázat is mértem, ami akkor már jóval 38 fölött járt, majd bevettem egy algopyrint. Nemsokkal ezután megérkezett Kriszti, lobogtatva a két zacskó kekszet, hogy nekem hozta, én meg sejtettem, hogy vírusom van és az csak akkor tűnik el, hogyha kidiétázza az ember, ezért hálásan fogadtam el a felé nyújtott zacskókat. Illetve akkor még nem hálásan, mert ételundor kerülgetett, amikor a kevésbé friss húsra gondoltam, amit ettem. Az is megfordult a fejemben, hogy követem Jenő példáját és én is vegetáriánus leszek. De aztán eszembe jutott az otthoni rántott hús...
Jenő természetesen csúfondáros arccal emlékeztetett rá, amikor jött beteglátogatni, hogy nah nem is kellett olyan sokat várni arra, hogy én is lázas legyek és nyűgös. Most végre elégtételt vehetett, bár én nem nevettem ki a halálos ágyán :)
A betegségem híre gyorsan eljutott a tanárokhoz, Liu laoshi egyenesen kórházba akart vinni, de erről hálaistennek letett. Másnap már jobban voltam sokkal, lázam sem volt, ezért gondoltam, hogy az orvost talán kihagyhatom. Így visszagondolva el kellett volna menni, lehetett volna egy jó kis szalmonella is...de úgy tűnik, hogy igazi kínai szupervírussal álltam szemben.
szept. 27. kedd
Valahogy bevánszorgok az egyetemre, mert csinálni kellett rólam egy képet a diákigazolványomba. A hajam lógott, az arcom sápadt, smink nuku, ráadásul izzadtam a rejtélyes kórtól....Mondanom sem kell, hogy született rólam már előnyösebb kép is... Hazaérvén le kell feküdnöm, hőemelkedésem van. Kekszet eszem, nem is olyan rossz, van édes is , sós is. Sajnos, mind a két fajta visszaköszön.
szept. 28. szerda
a keksznek már a szagát sem bírom, a wc-t meg átkoznám, ha nem lenne rá szükség. Jenő délután meghív pizzára és nem bírok ellenálni. Végétére is pizzától nem lehet az ember rosszul, mert nemes eledel! Később bebizonyosodik, hogy de, a pizzától is foshat az ember!
szept. 29. csütörtök
halált megvető bátorsággal bemerészkedek a suliba. Örülnek is nekem, de mosolyognak, amikor mondom, hogy milyen bajom is volt/van. A napot végigélem hasmenés nélkül, már tudok enni húst is. (ennyit a vegaságomról)
szept. 30. péntek
reggel a gyomrom megmozdult, rettegtem, hogy ki kell majd rohannom óráról, de hála a jó magyar széntablettának, semmi baj. Az őszi szünet kitört!
Időközben kezdetét vette az őszi szünet. Jenőnek bronchitise van, Krisztinek meg elkezdett fájni a hasa...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.