Az idő telik-múlik, lassan egy hónapja vagyunk itt Jinanban, de olyan érzésem van néha, hogy már egy életet leéltem itt és ezt nemcsak átvitt értelemben gondolom, hiszen vagy háromszor kapott el valami különös dejavu- érzés. Ha kiderülne, hogy előző életemben a kultúrális forradalom ellen küzdő katona voltam, nos, én már azon sem lepődnék meg.
A tanulmányaim izgalmáról annyit, hogy írtunk egy kis szösszenetet valamelyik nap, ami természetesen nem volt bejelentve, úgyhogy kissé kínos volt majd' üresen beadni a papírt. Tanulni tanultam én, de gondoltam magyar fejjel, európai észjárással, hogy azt kérhetik rajtam számon, amit az előző órán tanultunk. De nem. A kínaiak mindig abból íratnak dolgozatot, amit még az órán nem beszéltek meg, kvázi a diákok feladata délutánonként a szó szerinti előretanulás. Jah, igen, ez nálunk tényleg nem szokás. Hozzátéve, hogy az egyetemi éveim alatt egyszer sem tanultam egy héten minden áldott nap, kivéve persze a vizsgaidőszakot, amikor az ember tanul, eszik és eszik és alszik. A suliban amúgy az órákon meg lehet mindent érteni, hacsak nem álmos a szegény külföldi diák, vagy nem csinálna mondjuk valami mást szívesebben.
Múltkor volt például beszédóránk. Páros feladatot kaptunk, hogy mutatkozzunk be egymásnak és utána meséljünk el, mi mindent tudtunk meg a másikról. Kriszti párja egy koreai lány lett, aki ott ül előttünk, de ha lelőttök, se tudom a nevét, Jenő kapott egy másik koreai lányt, aki mindig kapucniban és baseballsapkában veszi az akadályokat. Én pedig, legnagyobb megdöbbenésemre, megkaptam a kis kedvenc koreai barátunkat, aki kínaiul a Li Can Yu névre hallgat, de mindig büszkélkedik azzal, hogy van ám angolra fordított neve is, szóval azt is mondhatjuk neki, hogy Justin. A srác amúgy egy kész költemény, a ruhája, a hanglejtése, állandóan jópofizik, meg játssza a menő, vicces gyereket. A lényeg, hogy kikötötte, hogy ő az én bátyám, mivel ő 23 én pedig, csak 22 éves vagyok. Ez az ázsiai kortisztelet...az idősebbet tisztelni illik, az idősebb meg felelős a fiatalabbért...Hálaistennek, kellett nekem beszerezni egy ilyen sült bolond testvért itt Kínában...áhh Korea sparkling :D
Kriszti a párjával leragadt ott, hogy próbálta neki elmagyarázni, hogy van egy kicsi testvére, aki az utazásunk napján született, a koreai lány ezt úgy dekódolta, hogy Krisztinek gyereke van....Korea sparkling...Jenő meg megtanította a vezetéknevére a kis sapkás csajszit, amit egyébként nagyon szépen visszamondott.
Li Can Yu-vel a Taishan-os kiránduláson sikerült ismeretséget kötni. Akkor a Justin neve után neveztük el Jusztinának, hogy nyugodtan ki tudjuk beszélni, ha ő is ott van. Sajnos, mint utóbb, pont a beszédórán derült ki, hogy a hülye gyerek hallgat rá, mert amikor hátrafordultam Jenőhöz, hogy mondjam neki, hogy Jusztina engem a húgának tart, sajnos nagyon odakapta a fejét.
De Korea sparkling! :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.