Ahol az emberre ferde szemmel néznek

Kedveseim!

Aki olvassa a krónikámat, láthatja, hogy naponta születik új bejegyzés és aki ennél is rafináltabb, az látja, hogy irgalmatlan gyorsasággal igyekszem behozni az elmúlt két hét eseményeit. De hamarosan már egységben leszünk a naptárral, mert az idő egyenletesen megy, én meg fénysebességet túlszárnyalva.

Az egész úgy kezdődött, hogy találtunk egy papírt kirakva a kolesz halljában, hogy a külföldieknek kirándulás lesz tartva vala a Taishan hegyre. Mi meg inkább Qindaoba akartunk menni, a tengerhez, ezért mondtuk, hogy köszi, de meglesztek  nélkülünk is. Liu laoshi, aki szervezte a cuccot, megerősített minket, hogy teljesen ingyenes, kétnapos, koszt és kvártély kínai állampénzen. Krisztivel egymásra néztünk és ha már ilyen szépen kértek minket, azt mondtuk, hogy jól van, megyünk. Meg mondtuk, hogy Jenő is jön, de ő még nem tudja, hogy jönni fog...

Másnap este Liu laoshi( Liu tanárúr) tartott egy kis eligazítást. Hétfői napon indulunk reggel, külön busszal, majd a szálláson ebéd, utána városnézés, majd vacsi, pihi, szunya. Másnap 6:40kor(!) reggeli, aztán lábbusszal a hegyhez, mászás, buszozás, felvonó, megint mászás. Legalábbis ez a könnyebb útvonal, mert ezt úgy kell elképzelni, hogy egy égedelem nagy hegy a Taishan, végig lépcsővel és a tetején vannak a templomok, a szuvenírárusok, meg a méregdrága felforralt, majd lehűtött csapvíz. De WC is van, ha valakire éppen rájönne a szükség...A nagyon menő kínaiak az egyébként tíz kilométeres távot 45 perc alatt teszik meg, a leggyatrább külföldieknek hat óra a maximum, mert ez egy verseny, ahol természetesen az első mindent visz. Lehetett választani, hogy a buszos-felvonós dologba vagy benne, vagy lépcsőt mászol. Én elismerem, hogy kacérkodtam a lépcsőzéssel, de aztán a jobbik eszemre hallgattam és buszoztam.felvonóztam, ahogy Kriszti is meg a lányok 98%-a. Jenő meg nekivágott a lépcsős mulatságnak, ahogy a többi srác is.

Tai'an városa nagyjából másfél óra buszozásra van Jinantól, úgyhogy nagyon hamar odaértünk a....háromcsillagos Taishan Hotelhez. Nah, itt volt az, hogy lementem hídba és nem is jöttem fel sokáig, mert valami lepukkant diákszállásra számítottam, ahol a csótányokkal kell társközösségben élni és nem szolgálnak fel kaviárt az étkezésekhez. A hotel szobái gyönyörűek, tévével, kislámpával, vízforralóval a finom jázminteához,ami a szobával együtt jár, tükörrel, szállodapapuccsal felszerelve, egy csupa olyan dologgal, ami a mi kis kollégiumi szobánkból hiányzik.

A kaja a szokásos körbe ülünk, az asztal közepe forog és veszel a legalább húszféle fogásból. Fahéjas kacsa, sült tofu, hal, háromféle leves, az egyik tojásos, a második sztem valami marhahúsleves zöldséggel és még ki tudja mi minden. És ugye pálcikával kellett enni, ami azt hittem, hogy már egészen jól megy, amikor az indiai srác csúfondárosan megjegyezte, hogy kérhetünk ám villát is. Jah nem, ezt Jenőnek mondta...:D

Az aznapi városnézés kimerült abban, hogy elmentünk a hegy lábához, ahol van egy szép kis tó, forrással, szobrokkal, hidakkal és ott jó turistaként csináltuk a szebbnél szebb képeket. Vacsora után kimentünk hárman további városnézésre, ahol is szembesültünk azzal, hogy milyen is igazi kínai kisvárosban fehér embernek lenni. Mert Jinanban már régen nem keltünk akkora feltűnést, mint itt. Látványosan bámulnak az emberek, ha nem érted, akkor kiröhögnek és itt hallottuk először, hogy "laowai", azaz külföldi.

Másnap Liu laoshi beváltotta a fenyegetését és negyed nyolckor indított minket útnak. Az indulópont egy hatalmas térre esett, ahol már rengeteg iskola képviselői felsorakoztak és a közeli focipályán melegítettek be a sportolók, vagy sportolónak álcázott kínaiak, közülük nem egy volt kis atlétában és rövid sortban, hajlott kora ellenére( a látvány megér egy misét). Amíg itt várakoztunk, a mellesleg tűző napon, összeismerkedtünk a koreai lányok egy csapatával, az orosz lányokkal, akik nem tudnak angolul és egy kivételesen buggyant koreai sráccal, aki valamennyit gagyog angolul, valamennyit kínaiul és gyönyörűnek gondol minket. És Jenőt is kivételesen jóképűnek találja, amivel természetesen a mai napig cikizzük szegényt... A koreai srác ellenben mutat kissé feminin vonásokat és mivel Justin az angol neve, el is neveztük Jusztinának. Persze, csak ha éppen ő is ott van és róla pletykálunk:D

A verseny végülis csak elindult, de miután kicsit átgrilleződtünk a napon, hatalmas konfetti-tűzijátékot lőttek fel és elindult a tömeg, valami kínai popsláger szolgáltatta a megfelelő zenei aláfestést. Ez mind olyan szép volt és közösségi, hogy azonnal a  megfelelő hangulatba kerültem.

Kiderült, hogy az egy kilométeres séta mindössze egy emelkedő volt az aszfaltúton és már meg is érkeztünk a buszhoz. Csalódás pedig nem ért, mert a busz ugyan csodálatos helyen ment föl a hegyre, végig hullámvasút érzésünk volt, mert ugye a hegyre csak szerpentint lehet kiépíteni. A felvonó pedig....gondoltam, olyasmi lesz, mint a magyar libegő. Hát sokkal, de sokkal jobb! Be kell szállni egy nyolc személyes kis kabinba, ami becsukódik, majd, mintha  a repülő készülne felszállni, elkezd gyorsulni és egyszerre csak észreveszed, hogy alattad van a kétszáz méteres szakadék. Bevallom, együtt visítottunk a koreai lányokkal, amikor éppen irányt váltott a kis fülke. Amikor felértünk, gyönyörködtünk a csodálatos panorámában és felmentünk a templomokhoz. Rengetegen voltak, mivel a Taishan Kína egyik szent hegye. Útközben megtapasztaltuk a fehér ember egyediségét Kínában, többször megállítottak minket, hogy nagyon szépek vagyunk és közös fotót szeretnének csinálni velünk. Férfiak, nők, idősek, gyerekek bámultak bele az arcunkba, engem egyszer megszólítottak oroszul is, merthogy a fehér ember vagy orosz, vagy amerikai. Bár érdekes, hogy ízből kilenc kínainak nem kell magyarázni, hogy hol van Magyarország, hanem bólogat, hogy ismeri.

Mindegy, aki a Shanshi-re megy, menjen kirándulni a Taishan hegyre, mert az ember egója a fellegekbe szökken!