Ahol az emberre ferde szemmel néznek

Azaz Peking üdvözöl téged!

Helyi idő szerint, úgy fél kettőkor, egy órás késéssel megérkeztünk a Császárok Földjére!

Akkor már nagyon izgatottak voltunk, ugyan hová is utaztunk ennyit és hova tett le minket a repülő! És igen, itt vagyunk a világ másik felén!

Miután sikeresen megtaláltuk a csomagokat, elkezdtük keresni a ránk várakozó kínaiakat. Merthogy Kriszti többszöri nekifutásra lelevelezte a Beijing-i egyetemmel, ahol regisztrálnunk kell, hogy várjanak minket a reptéren. Elméletileg három napot akartunk tölteni Pekingben, hogy megnézzük a várost, meg túristáskodjunk egy kicsit, de hát eltervezni valamit Kínában nem ajánlatos. Vagyis a kínaiak tervei szerint alakul majd minden.

Kiértünk az érkezési csarnokba és senkit nem találtunk, aki külföldi diákokat keresett volna! Nah akkor ilyedtünk meg először egy kicsit. Ugyan késett a gép, de azt hittük, ezt ők is tudják, mert Kriszti megírta nekik a járatszámot is. Már éppen azon voltunk, hogy fogunk egy taxit és bemegyünk a városba egyedül, amikor előkerült két kis kínai, szemüvegben, hogy értünk jöttek. Betuszkoltak minket egy Buickba és nekivágtunk a városnak!

A Budapest-Ferihegy táv nagyjából a harmada a Pekingi Nemzetközi Reptér és Peking olyan területe között, ahol emberek laknak, úgyhogy vagy háromegyed órába telt, mire bejutottunk. Útközben pedig a Beijing hunajing ni szólt a kocsiban, ami megteremtette bennünk a kellő izgalmat és ha csak egy villanásra is, de láttam az olimpiai Madárfészek stadiont és a Vizeskockát.

Mondjuk, azt még mindig nem tudom, Pekingnek melyik külkerületébe kerültünk, de az biztos, hogy a központtól nagyjából egy órás buszozásra voltunk. Az egyetem (gondolom) egyik campusa, ahová bementünk, hatalmas, nagyjából a Műegyetem campusának ötszöröse. Egyenesen az külföldiek átmeneti szállására vittek minket, majd ott próbáltuk elmagyarázni nekik, hogy mi két éjszakát maradnánk Pekingben, nem pedig egyet. Nah, itt volt az, hogy totális értetlenséget láttunk az arcokon, hogy az nem lehet. De hogy mi kifizetnénk. Nem, akkor sem lehet, mert ez nem hotel. : Aztán feladtuk, mondván, egy év alatt biztosan jövünk még Pekingbe és majd felfedezzük tüzetesebben. Annyit dekódoltam nagyjából, hogy Peking nagyon nagy város és talán közelebb áll a nyugati stílushoz, mint pl. Jinan, ahol most vagyunk.

Sikeresen elértük, hogy vegyenek nekünk vonatjegyet, másnap estére. Nem hittem el, hogy a baromi gyors vonatra kaptunk jegyet, mindössze 123 juanért, ami kínai testvérek között elég baráti ár.

Első este elmentünk sétálni egyet, meg kerestünk valami szupermarketet, hogy vegyünk vizet legalább, mert ugye egész Kínában nem lehet meginni a csapvizet. Vagy meg lehet, de utána akár mehetsz is a kórházba :)

Kína utcái esténként zsibvásárrá (by.:Kriszti) változik. Kiteríti mindenki a kis pokrócára az árut és adnak, vesznek, alkudoznak. Itt vettem egy fülbevalót, aminél nagy vagányan lealkudtam 5 juant és így került 120 forintomba.

Másnap megnéztük a Tainament. A Tiltott Várost is meg akartuk, de annyira fáradtak voltunk és Peking levegője is kissé üvegházhatású, úgyhogy ezt és későbbre halasztottuk.

Nah a Taiamen. Azt reméltük, hogy találunk ott europid típusú embert, mert hát mégiscsak a főváros és egy nevezetesség, tehát esélyes a dolog. Mert hogy hirtelen kellett valami kapaszkodó a kultúrsokk elől és jólesett volna európai vonásokat látni. Kérem szépen...a Tianamen téren csak mi voltunk fehérek!!! Mellesleg én régen láttam akkora tömeget, de hát ehhez hozzá kell szokni :D Meg a borzasztó, gyilkos párás meleghez. Nem tudom, lehet, hogy éppen egy ilyen napot fogtunk ki :)

A térre már a bejutás sem egyszerű, mert mindenhol rendőrök állnak és átvilágítanak, amikor bemész. Mao elvtársot is meg akartunk nézni, de mivel itt szó szerint kilométeres sorok álltak, ezt is kihagytuk.

Nah aztán összecuccoltak minket és kiraktak, cirka három órával a vonat indulása előtt a pályaudvarra. Nos, itt volt az a perc, hogy felkiáltottam magamban: Ez lenne az a koszos Kína?! A vasútállomás ugyanis hipermodern, tiszta, csillog-villog és természetesen hatalmas. Itt is becsekkolás van, mint a repülőn, át is világítanak és ahogy kiírják, hogy lehet beszállni, az összes utas egyszerre kezd a kapunál tolongani. Mert a sorban állás Kínában ismeretlen fogalom. Ezért is van, hogy gyakran mi csak ácsorgunk és várunk a sorunkra, a kínaiak meg beelőznek, lökdösődnek közben, meg persze röhögnek rajtunk. :)

Nagyjából két órás vonatozás után leszálltunk Jinanban, de ami ott történt az első percekben, arra még most is vigyorogva emlékszem vissza.... de az már egy másik bejegyzés hehehe